3 perc elolvasni
Az igazán jó edzői kommunikáció

Pozitív példa az edző-játékos kommunikációjában

Augusztusban az MLSZ rendezésében került sor az U17-es Telki kupára. A kíváncsiság kivitt minket a gyerekekkel, hisz Ők is fociznak, az olasz válogatott Izland és Dél-Korea elleni mérkőzéseire. Őket a maga a játék, a játékosok képzettsége, gyorsasága érdekelte. Engem pedig főként a testbeszédük, egymással való kommunikációjuk, a szakmai stáb mérkőzés közbeni munkája. 

Azt kell mondjam többet kaptunk, mint vártam. Szakmai elemzésekbe nem bocsátkoznék, hisz nem vagyok edző, nem az én feladatom. De, mint  néző gyors, domináns, kombinatív, hajtós focit játszottak az olaszok, amivel a mérkőzések nagy részét uralták is.

Ami a leginkább tetszett, ahogy az olasz szövetségi kapitány (Massimiliano Favo, aki Európa Bajnoki  győzelemre vezette az U17-es olasz válogatottat) együtt élt minden pillanatban a csapatával. Az első perctől kezdve a lefújásig. Minden mozdulatát irányította, kijavította és elmagyarázta a játékosainak, hogy mit miért kell tenni, mi volt rossz, mi következhet belőle. 

Például addig állította, szólongatta a védelem vonalát a mérkőzés közben többször is, amíg az tökéletes egyenes vonalban nem állt. Rekedtes hangja arról árulkodott, hogy nem csupán a meccseket, hanem az edzéseket is hasonló tűzzel éli meg. 

Felügyelte a játékosok folyadékbevitelét, a szóba jöhető  cserék számával tisztában volt még a 90. percben is. S ami a leginkább tetszett, hogy amikor  egy kicsit is szimulálni akart valamelyik játékosa az ellene elkövetett szabálytalanság után, azonnal felállította, azzal riogatva, hogy lecseréli, ha fetreng. 

De arra is figyelt, hogy a lelkes kis autogramm vadászokat távol tartsa a meccs végéig a srácaitól, hogy ez ne vonja el a figyelmüket a mérkőzésről még csereként sem. Persze a fiatal játékosoknak is meglepő volt az ilyesfajta, talán még szokatlan érdeklődés. 

Dicsért, kijavított, dicsért. Talán, ha kétszer tett méltatlankodó, felháborodott kijelentést amolyan olaszosan széttárt karokkal, amikor harmadjára sem azt csinálta a védője, amit kért tőle. Ennyi, semmi más negatív megjegyzés, ledegradálás.

Mondta, hogy kinek, mikor, hová passzoljanak, meddig hozza fel a védő a labdát. Sokaknak fura volt ez a lelátón, talán nem ezt szokhatták meg a hazai pályákon. Hisz szakmai körökben megoszlanak a vélemények arról, ennyire részletesen hasznos-e a beavatkozás a sportolók játékába az edző felől. Én úgy láttam a játékosokat ez nem zavarta. Sőt, inkább segítette a kívülről jövő utasítás, pontosítás, kijavítás. Egyáltalán nem vette el a kreativitásukat és valószínűleg a későbbiekben sem fogja. Végül is egy felkészülési torna volt, nem VB döntő. Nem ilyenkor kell agyon nyerned magad, hanem pár év múlva jön majd el az ideje. 

Tetszett, ahogy egymást biztatták, segítették, dicsérték a pályán a játékosok. Senki nem szidta le a társát, nem elégedetlenkedett a másikkal, még egy-egy esetleges hiba esetén sem, maximum önmagát korholta. Komoly csapatkohézió volt érezhető közöttük. 

Ez pedig az eredményekben is megmutatkozott. A játékosokon pedig látszott a bizonyítási vágy, ahogy belevetették magukat a játékba. Ja, és szerintem már a Himnuszok éneklése során eldőlt ki is fog nyerni. Az a mindent elsöprő dinamika, ami áradt belőlük a kispad és a pálya felől is, meghatározó volt, szinte sokkolta az ellenfeleket. 

Többségében duzzadtak az önbizalomtól, a pályán kívül végtelenül lazák, jókedvűek voltak. Pedig testalkatilag egyszer sem nőttek az ellenfeleik fölé. Természetes módon azért itt is volt egy-két srác, akin a bizonyítási vágy keltette izgalom jelei mutatkoztak. 

Edző és játékos közötti kommunikáció fontossága

Ebből is látszik mennyire fontos az edző és játékosa közötti kommunikáció. A megfelelő szavak, motiváció megtalálása egyénenként eltérő. Ezért rendkívül fontos, hogy az edző ismerje a csapatát alkotó játékosok személyiségét.  

A játékosoknak még 16, 17 évesen is szükségük van az iránymutatásra, visszajelzésekre a játékukkal, edzés munkájukkal kapcsolatban. Az edző nem csupán edző, hanem mentor, pedagógus, pótszülő is kell, hogy legyen. Egy játékos felnéz a Mesterére. Azt várja tőle, hogy fejlődésbe, győzelembe, sikerre vezesse.  Egy edző viszont soha nem mutathatja azt ki, hogy csalódott a játékosaiban, hisz ezt látva elveszítheti a játékos az önbizalmát. Dühös persze lehet rá. Az eredmény, a hozzáállás miatt. Viszont az első perctől kezdve az utolsóig űzni, hajtani, biztatnia kell a csapatát. Motiválni őket a nehéz pillanatokban.

Kudarc esetén pedig, megfelelően tálalni a kritikát a játékos felé. Láttatva vele a pozitívumokat, majd rámutatva a hibákra és azok kijavításának megoldására. Végül ismét éreztetni vele, hogy miben jó és mit csinált jól. Nem egyszerű, de nem is lehetetlen megtalálni a megfelelő ösztönző szavakat, a sérülést okozó indulatok helyett.

Negatív példák a pályákon

Sajnos negatív példából többet tudok mondani. Számos futballpálya mellett eltöltött hétvége tapasztalata azt mondatja, rengeteg edzőre - sokszor ismert korábbi játékosból váló edzőre -, ráférne a sport mentáltréner általi segítség. 

Nem normális dolog, ahogy sokan vöröslő fejjel, magukból kikelve üvöltenek a  gyerekekkel egy-egy hiba miatt, miközben mindennek is lehordják. Ezzel nem azt érik el, hogy jobb lesz a "tanítványuk", hanem inkább elveszik a maradék önbizalmát is, és egyre távolabb lökik a sporttól az ifjú sportolót. Elfelejtik, hogy ők még gyerekek, akiknek támogatásra van szükségük, biztos támaszra.

Kommunikációs tréning edzőknek

Ezekkel a tulajdonságokkal nem születik senki, viszont megszerezheti. Mondjuk egy sport mentáltréneri kommunikációs tréning kapcsán, ahol elsajátítható az asszertív kommunikáció, a másik fél megértése és megfelelő módon történő motiválása. 


Úgy gondolom, több ilyen mentalitású edző kellene a hazai pályákra is a fiatalok fejlődése érdekében.


Ui: Külön gratuláció a magyar válogatottnak, akik egy pici szerencsével ennek ellenére még meg is verhették volna az olasz fiúkat a harmadik mérkőzésen.